Vas Blanka kiváló Vueltája

Remek Vueltát zárt Vas Blanka: két top tízes eredmény (plusz egy a csapatidőfutamban), két nap piros trikóban, egy nap zöldben, no és persze segítőként hozzájárult Demi Vollering végső sikeréhez.

Az SD Worx-Protime harmadik hellyel nyitotta a nyolcszakaszos spanyol körversenyt a valenciai csapatidőfutamon (ez 4,29 UCI-pontot ért Blankának). Ez jó kiindulási alapot adott ahhoz, hogy a második etap közben megszerzett időjóváírások, valamint a második hely (40 pont) révén megszerezze a La Roját: első női magyar kerékpárosként állt az összetettben Grand Touron, összességében pedig másodikként (Valter Attila 2021-ben a Giro d’Italián tekerhetett három etapon a Maglia Rosában). A trikót két napig őrizte (napi 8 UCI-pont), a negyedik szakaszon negyedik lett, így az ötödik etapon már zöldet viselhetett a pontverseny éllovasaként.

Embed from Getty Images

A hetedik etapon 15. helyen ért célba, a záró szakasz sík részén pedig a mezőny elején tempót diktálva nagyot dolgozott Volleringért, aki aztán az utolsó hegyen csapattársai munkáját befejezve begyűjtötte második etapsikerét. Ezzel megnyerte az összetettet és a hegyi pontversenyt is, a tavalyi Tour de France után pályafutása második nagy körversenyén diadalmaskodott, ráadásul az SD Worx-Protime a csapatversenyt is az élen zárta, amiben jelentős szerepet vállalt Vas.

EREDMÉNY

Magyar Kerékpáros Szövetség