Gazdaság: 100 millió fontos szerződés után hagyja ott Hamilton a Mercedest, Toto Wolff mégse haragszik

Toto Wolff, a Mercedes Formula–1-es csapat főnöke meglepődött azon, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, de nem haragszik rá ezért – írja a France24. „Találtam egy barátot, az elmúlt évtizedben felépítettünk egy kapcsolatot, de Hamilton egy nagyon-nagyon nehéz helyzettel nézett szembe, amikor – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Autó: Brit sajtó: Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest

Évek óta folyamatosan pletykálnak arról, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazolhat, de eddig ezekről mindig kiderült, hogy kevés valóságalapjuk van. A hétszeres Formula–1-es világbajnok állítólag a Ferrarihoz igazol. A BBC szintén azt írja, több forrásból is megerősített információjuk van arról, hogy a Ferrari szeretné, ha a 2025-ös szezonra Charles Leclerc mellett Hamilton is csatlakozna az istállóhoz….

Részletek

Átigazolások: eldőlt Ivan Rakitic jövője! – hivatalos

Ahogyan azt mi is megjósoltuk, Ivan Rakitic aláírta szerződését a szaúdi Al-Shabab együtteséhez. A már 35 esztendős klasszis hosszas gondolkozás után, végül csak belevágott a ‘szaúdi kalandba’, aláírva egy 2025 nyaráig szóló szerződést az Al-Shabab együttesével – Minden bizonnyal egy igen komoly fizetés ellenében. A korábbi 106-szoros horvát válogatott játékos már elköszönt szeretett Sevillájától, és…

Részletek

Serie A: kölcsönvette az RB Leipzig védőjét az AS Roma! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvette az RB Leipzig védőjét, Angelinót. (Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images) Köztudott volt, hogy Dean Huijsen kölcsönvétele után legalább még egy játékossal szeretné megerősíteni a védelmét az AS Roma csapata a téli átigazolási időszakban. Végül a “Farkasok” választása a…

Részletek

Liverpool: Virgil van Dijk azután dönt a jövőjéről, hogy kiderült, ki lesz Jürgen Klopp utódja

Jürgen Klopp távozásával megbomlik az egység a Liverpoolnál. A csapat új menedzsert keres, így felmerült a kérdés, hogy hogyan látja a jövőjét a klub csapatkapitánya, Virgil van Dijk egy új edző irányítása alatt. (Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images) Pénteken Jürgen Klopp bejelentette, hogy a szezon végeztével távozik a Liverpooltól. A “szakítás” okán…

Részletek

Újabb világsztár igazolhat Szaúd-Arábiába – sajtóhír

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint idén is nagy neveket csábítanának el a szaúdiak, ezúttal Ivan Rakitic leigazolása került terítékre… (Photo by Diego Souto/Getty Images,) Tovább dübörög a szaúdi gépezet, hiszen Fabrizio Romano legfrissebb beszámolói szerint ezúttal a Sevilla középpályása, Ivan Rakitic hagyhatja el a jelenlegi klubját, hogy a szaúdi élvonalban folytassa a pályafutását, így…

Részletek

NB I: hosszabbított csapatával a sikeredző – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi újrakezdése előtt a tavalyi ezüstérmes Kecskeméti TE fontos bejelentést tett vezetőedzőjéről…   A Kecskeméti TE hivatalos honlapján erősítette meg, hogy további egy évvel, 2026-ig meghosszabbította vezetőedzője, Szabó István eredetileg 2025 nyarán lejáró szerződését a csapatnál. Az 57 éves szakember 2021-ben tért vissza a KTE kötelékébe, irányításával a csapat…

Részletek

Sport: Xavi bejelentette, hogy elmegy a Barcelonától

Nem megy igazán jól a csapatnak, ezért az idény végén távozik a Barcelona edzője. „Június 30-án elhagyom a klubot, ezt a döntést az elnökkel és a stábbal együtt hoztam meg” – közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már…

Részletek