Harmincadik születésnapját ünnepelte az Olimpiai Bajnokok Klubja

MH/MTI 2023. november 3. péntek. 22:12 A vacsorát felvezető ceremónián a vendégek A kezdetek című filmet tekinthették meg, mely a klub megalakulását mutatta be az MTVA 1993-as, archív anyagának segítségével. Az első elnök, Lemhényi Dezső arról beszélt a felvételen, hogy a szervezet elsősorban érdekvédelmi céllal jött létre, hogy támogassa a bajnokokat, akik közül nem kevesen…

Részletek

Évnyitó és csapathirdetés

Hétfőn elnökségi ülést tartott a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ), amelyen sok minden más napirendi pont mellett a szakmai bizottság előterjesztésére, az aktuális formák és a sérülések ismeretében elfogadták a szeptember 16. és 24. között Belgrádban zajló, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló válogatott összetételét. A beterjesztés szerint hat női, hét szabad- és kilenc kötöttfogású, tehát huszonkét versenyzőnk […]

Részletek

Birkózó-vb – Lőrincz Tamás túl van a sérüléseken

Lőrincz Tamás, a hazai rendezésű birkózó-világbajnokságra készülő magyar kötöttfogású válogatott egyik legjobbja több nehézséggel is küzdött idén, ám mostanra már semmi sem gátolja abban, hogy maximális erőbedobással végezze az edzéseket.

 

    „Kisebb sérüléseim voltak év elején, és év közben is. Többek között ezért is hagytam ki a Magyar Nagydíjat, de már kettőzött erővel dolgozunk, és remélem, hogy októberre meglesz a csúcsforma” – nyilatkozta az MTI-nek a háromszoros Európa-bajnok, aki 2013 után második alkalommal léphet szőnyegre hazai közönség előtt világbajnokságon.

    A 31 éves Lőrincz eredeti súlycsoportjában, 66 kilogrammban többek között olimpiai ezüstérmet nyert, ám a rendszeresen nagyon komoly és megerőltető fogyasztás miatt a számára sikertelen 2016-os riói játékok után feljebb ment, méghozzá rögtön két súllyal. Azóta pedig eddig minden világversenyen érmet nyert, a tavalyi és az idei Európa-bajnokságon is harmadik lett, míg a 2017-es párizsi vb-n  – a második orosz doppingvétsége miatt – második, így kiváló előjelekkel várja a budapesti versenyt.

    „Azt szoktam mondani, hogy 2016 után minden, ami jön, az csak ajándék. Próbálom a görcsösséget teljesen kihagyni a felkészülésemből, és tényleg jutalomjátékként felfogni ezt az évet. Fantasztikus időszak előtt állunk…” – jegyezte meg a Bp. Honvéd birkózója.

    A Papp László Sportarénában sorra kerülő világbajnokságon öccsével, a tavalyi Eb-győztes Viktorral egymást követő napon birkóznak, legalábbis az egyenes ági mérkőzéseket tekintve. Az új, kétnapos lebonyolítási rendszer miatt ugyanis az október 26-án kezdő Viktor, amennyiben döntőbe, vagy a bronzmeccsbe jut, illet ha vigaszágra kerül, akkor szombaton is érdekelt lesz, amikor bátyja megkezdi a küzdelmeket.

    „Jobb lett volna, ha mindketten ugyanazon a napon kezdünk, de így sem rossz. Viktor egy nappal előttem lép szőnyegre. Bízom benne, hogy mindent úgy csinál majd, ahogy azt eltervezte, aztán másnap kiszurkolja belőlem (is) az érmet” – mondta Lőrincz Tamás.

        A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában.

Részletek

Rio 2016 – Érmekért lépnek szőnyegre vasárnaptól a magyar birkózók

Vasárnap kezdődnek a birkózóversenyek a riói olimpián, melyen nyolc magyar indul, s mindhárom szakágban éremszerzésben bíznak a szakvezetők. A küzdelmeket a kötöttfogásúak kezdik. A legeredményesebb magyar szakág négy fővel képviselteti magát, csak olyanokkal, akik nyertek már érmeket világversenyen. Sike András szövetségi kapitány még Magyarországon elmondta, hogy mindenképpen érmet vár, de a legjobban az aranynak örülne, […]

Részletek