Sport: Bűnös és mégis ártatlan – síbajnokként tör a teniszvilág csúcsára Jannik Sinner

13 éves korában aztán valami megváltozott. Saját elmondása szerint a téli sportok nagy szerelmese, de a síelést túl veszélyesnek tartja, ezért a sportágváltáson kezdett gondolkozni. Lássuk be, igaza van, egyetlen apró hiba súlyos sérülésekhez vezethet. Döntésében az is szerepet játszott, hogy olyan sportot akart űzni, ahol közvetlenül egy ellenfél ellen tud versenyezni. Fontos volt továbbá,…

Részletek

Serie A: a Genoa ászára vetett szemet a Juventus! – sajtóhír

Az átigazolási ügyekben rendkívül jártas Nicoló Schira értesülései szerint a Juventus szemet vetett a Genoa színeiben remek teljesítményt nyújtó izlandi válogatott támadóra, Albert Gudmundssonra… (Photo by Luca Amedeo Bizzarri/Getty Images) Nicoló Schira információi alapján a Juventus a Genoa legutóbbi két bajnoki mérkőzésére megfigyelőt küldött Albert Gudmundsson miatt. A torinói klub azonban csak a következő idénytől…

Részletek

Serie A: az Atletico Madrid védőjét venné kölcsön az AS Roma! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese szeretné kölcsönvenni az Atletico Madrid védőjét, Caglar Söyüncüt. (Photo by Mateo Villalba/Getty Images) Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint az AS Roma vezetősége Dean Huijsen kölcsönvétele után legalább még egy védőt szeretne a csapathoz csábítani a szezon második felére. A beszámolók alapján…

Részletek

Serie A: az AS Roma a Chelsea védőjével erősítene a télen! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni a Chelsea védőjét, Trevoh Chalobaht. (Photo by Alex Davidson/Getty Images) Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint az AS Roma vezetősége a tél folyamán mindenképp szeretne igazolni egy középhátvédet. Ennek a legfőbb oka, hogy a “Farkasoknál” Chris…

Részletek

Serie A: a török bajnokságba igazolhat az AC Milan középpályása! – sajtóhír

Az átigazolási ügyekben rendkívül jártas Rudy Galetti információi alapján az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan bosnyák középpályását, Rade Krunicsot a Fenerbahce szeretné szerződtetni… (Photo by Ivan Romano/Getty Images) Rudy Galetti értesülései szerint Rade Krunic a személyes feltételeket illetően már megegyezett a Fenerbahcéval. A bosnyák középpályás 2,5 millió eurót keresne éves szinten, viszont a…

Részletek

Bundesliga: végleg megszerezné a Brighton kölcsönjátékosát a VfB Stuttgart! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfB Stuttgart együttese végleg megszerezné a Brightontól kölcsönben szereplő támadót, Deniz Undavot. (Photo by Arne Dedert/picture alliance via Getty Images) A német sajtó legfrissebb beszámolói alapján a Stuttgart vezetői szeretnék végleg megszerezni Deniz Undav játékjogát. A német játékos a most futó szezon elején érkezett kölcsönbe az…

Részletek

PL: az Arsenal középpályását akarja az Aston Villa! – sajtóhír

A Football Transfers információi szerint az Aston Villa szeretné szerződtetni az Arsenal fiatal középpályását, nevezetesen Emile Smith Rowe-t… (Photo by Mark Leech/Offside/Offside via Getty Images) A Football Transfers beszámolója alapján az Aston Villa szívesen soraiban tudná Emile Smith Rowe-t. Az Arsenal fiatal futballistáját a birminghami klub jelenlegi vezetőedzője, Unai Emery szeretné csapatában tudni. Smith Rowe…

Részletek

Rövidpályás Eb, 1. nap – nyerőszámok: 4-5-6

Az éremre szerdáig várni kell, de így sem telt eseménytelenül a rövidpályás úszó Eb nyitónapja Otopeniben. Jakabos Zsuzsanna 4. lett 400 vegyesen, majd a 4×50-es gyorsváltók is odatették magukat, a férfiak 5., a nők 6. helyen zártak, utóbbiak ismét megdöntötték az országos csúcsot. Jakabos Zsuzsanna 4. helyéhez túl sok lábjegyzet nem szükséges: 2005-ben volt először…

Részletek