Sport: Nagy Ádám az olasz másodosztályú Speziában folytatja kölcsönben

Új klubja szerdán hozta nyilvánosságra a 28 éves játékos megszerzését, a honlapján rugalmas, lendületes, kiváló játékintelligánciával rendelkező középpályásként jellemezve a magyar futballistát. Az egyezség vételi opciót is tartalmaz, de erről részleteket nem közöltek. Három évvel később, 2019 nyarán az angol másodosztályú Bristol City szerződtette, ahol 62 fellépésén és 3 gólt szerzett, majd 2021-ben visszatért Olaszországba,…

Részletek

Mégis marad Szaúd-Arábiában Karim Benzema

Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy Karim Benzema mindössze hat hónap után elhagyja a szaúdi profi ligában szereplő Al-Ittihad csapatát, de most úgy tűnik, mégis marad, mivel a szaúdi átigazolási piac ma este zárul. (Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images) Karim Benzema marad az Al-Ittihadnál, pedig korábban arról szóltak a hírek, hogy mindössze fél év…

Részletek

Külföldön váltott csapatot a magyar kapus – HIVATALOS

A tavaly nyáron Görögországba szerződő magyar kapus fél év után csapatot váltott a görög élvonalban… A görög első osztályú bajnokságban (Szuperliga) igazolt át a rutinos magyar kapus, Nagy Gergely, aki a Lamiától a Gianninához szerződött a januári átigazolási időszakban. A 29 éves kapus egykori korosztályos válogatott kapus tavaly nyáron Paksről szerződött Görögországba. Nagy először a…

Részletek

Serie A: edzőt váltott az egyik kiesőjelölt – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) az idény derekánál túl csak a kieső zónában szerénykedő Empoli rutinos vezetőedzője leváltása mellett döntött… (Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images) Az Empoli a hétfői napon tudatta, hogy felmentette a munkavégzés alól vezetőedzőjét, Aurelio Andreazzolit, akinek a helyére Davide Nicolát nevezte ki az idény végéig. A bajnokságból eddig eltelt 20 forduló…

Részletek

Élet+Stílus: Most nyílik a sífutópálya és a szánkódomb a Normafán

A napijegyeket a Vasas Síházban lehet megvásárolni, ahol lehetőséget biztosítanak átöltözésre, valamint a sporteszközök bérlésére. Hétvégén Eplényben, Mátraszentistvánban és Visegrádon is üzemelnek a síterepek. Ezeken a pályákon a síelők felvonókat is használhatnak. Délután kettőkor megnyit a sífutópálya a Normafán – írta a Síelők.hu. A szánkózók szintén mától használhatják a játszótér mellett domboldalt. Nemrég már a…

Részletek

Sport: Halálos beteg Sven-Göran Eriksson

Sven-Göran Eriksson saját bevallása szerint sohasem volt kiemelkedő labdarúgó, ezért már viszonylag korán, 27 évesen abbahagyta a labdarúgást. A svéd származású menedzser edzőként kilenc országban fordult meg, ahol 17 trófeát nyert svéd, portugál és olasz csapatokkal. Emellett irányította az angol, a mexikói és az elefántcsontparti labdarúgó-válogatottat is. A korábbi angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Erikssonnál rákos…

Részletek

Sport: Meghalt Mario Zagallo, a brazil foci legendája

Bal oldali középpályásként kezdte 10-es mezben, de ennek akkoriban, a Pelé előtti időkben még nem volt olyan nagy jelentősége. Hamarosan azonban posztot váltott. „Láttam, hogy nehéz lesz bejutni a brazil válogatottba a 10-es mezben, mivel sok nagyszerű játékos volt azon a poszton. Ezért a középpályáról a bal szélre kerültem” – mondta korábban. Elhunyt Mario Zagallo,…

Részletek

Vezetőedzőnek állt a Liverpool egykori skót középpályása – HIVATALOS

Megkezdi vezetőedzői pályafutását az egykor a Premier League-ben is játszó korábbi skót játékos… (Photo by Mark Scates/SNS Group via Getty Images) Az angol harmadosztályban (League One) szereplő Fleetwood Town együttese bejelentette, hogy a továbbiakban Charlie Adam lesz a csapat új vezetőedzője. A 38 éves egykori skót középpályás első edzői megbízatását töltheti be. Adam annak idején…

Részletek

Júniusban lesz a 2024-es Európa-bajnokság

Június 10-23 között rendezik meg Belgrádban a 2024-es úszó Európa-bajnokságot.  Régóta várt az európai „vizes” közösség, hogy a LEN (Európai Úszószövetség) kihirdesse a jövő évi, olimpia előtti kontinensviadalt. Erre közel fél évvel az esemény előtt került sor. A helyszín Szerbia, Belgrád, az időpontok: Június 10-13.: nyíltvízi úszás Június 17-23.: medencés úszás Idén, 2023-ban a Junior…

Részletek

Rövidpályás Eb, 1. nap – nyerőszámok: 4-5-6

Az éremre szerdáig várni kell, de így sem telt eseménytelenül a rövidpályás úszó Eb nyitónapja Otopeniben. Jakabos Zsuzsanna 4. lett 400 vegyesen, majd a 4×50-es gyorsváltók is odatették magukat, a férfiak 5., a nők 6. helyen zártak, utóbbiak ismét megdöntötték az országos csúcsot. Jakabos Zsuzsanna 4. helyéhez túl sok lábjegyzet nem szükséges: 2005-ben volt először…

Részletek