Galatasaray: brazil csatár érkezik az angol élvonalból! – képpel

Úgy tűnik, a Galatasaray együttese igyekszik maximálisan kihasználni, hogy Törökországban egy hét múlva zárul átigazolási piac. A török sztárcsapat ugyanis közel áll Serge Aurier után a szintén az angol Premier League-ben futballozó Carlos Vinícius szerződtetéséhez (…) Carlos Vinicius to Galatasaray, here we go! Verbal agreement in place with Fulham on loan deal until the end…

Részletek

Fél év után ismét új csapathoz került a Barcelona egykori védője – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina hat hónap után máris megvált kolumbiai hátvédjétől… (Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images) A Cagliari megszerezte a Fiorentinától a szebb napokat is látott kolumbiai válogatott hátvéd, Yerry Mina játékjogát. A 28 éves középhátvéd 2018-ban a Barcelona hívására került Európába, de mindössze hat találkozón lépett pályára a katalánok színeiben. Mina ezt…

Részletek

Egykori brazil utánpótlás-válogatott játékos szerződött az NB II-be – HIVATALOS

Fontos erősítést adott hírül a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a feljutásért küzdő Győr együttese…   Az ETO FC Győr hivatalos honlapja számolt be róla, hogy a rábaparti együttes fél+egy évre szóló megállapodást kötött az egykori brazil utánpótlás-válogatott középpályással, Gabriel Boschiliával. A 27 éves támadó középpályás hazájában a patinás Sao Paulo FC akadémiáján pallérozódott,…

Részletek

Visszatérne Európába az Al-Ittihad nyári igazolása – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint a West Ham lehet az az együttes, amely kimenti Jotát a szaúdi élvonalból, a portugál támadó akár már a mai nap folyamán repülőre ülhet… (Photo by Francois Nel/Getty Images) Az elsők között érkezett a szaúdi élvonalba Jota, az egykori Celtic támadó, azonban a portugál fiatalnak idejekorán véget érhet a kalandja az Al-Ittihad…

Részletek

Az MLS-ből szerződött izlandi támadó az NB I-be – HIVATALOS

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően a Debrecen szerződtette a kiszemelt izlandi támadót… A Debreceni VSC hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette az MLS-ben szereplő Houston Dynamo izlandi csatárát, Thorleifur Úlfarssont. A 23 éves izlandi támadó hazájában a Breidablik csapatában kezdte pályafutását, majd 2021-től az Egyesült Államokban tanult és a Duke Egyetem csapatában focizott. Ezt követően a 2022-es…

Részletek

Szaúd-Arábia: a liga vezetése reagált Jordan Henderson távozására!

Mint ismert, Jordan Henderson sokakat meglepve, fél év elteltével távozott a szaúdi bajnokságban (RSL) szereplő Al-Ettifaq együttesétől, és visszatért Európába, az Ajax együtteséhez. Henderson amszterdami szerződése olyan nagy visszhangot váltott ki, hogy a szaúdi liga ügyvezetője, Saad Allazeez közleményt is kiadott, tisztázva a helyzetet. (Photo by Francois Nel/Getty Images) “A futball már csak ilyen, nem…

Részletek

Az MLS-ből érkezhet új támadó a Debrecenhez – sajtóhír

Megbízható tengerentúli források szerint a Debreceni VSC az MLS-ből készül megerősíteni a játékoskeretét… (Photo by Melinda Meijer/ISI Photos/Getty Images) Tom Bogert értesülései szerint a Debreceni VSC szemet vetett az MLS-ben szereplő Houston Dynamo kevés lehetőséghez jutó izlandi csatára, Thorleifur Úlfarsson, aki hamarosan a hajdúságiak játékosa lehet. A 23 éves izlandi támadó hazájában a Breidablik csapatában…

Részletek

A Bundesligában folytatja a fiatal argentin hátvéd – sajtóhír

Megbízható sajtóinformációk szerint a tehetséges argentin jobbhátvéd Európába készül szerződni… (Photo by Satiro Sodré/Eurasia Sport Images/Getty Images) César Luis Merlo információi szerint megszületett a megállapodás arról, hogy Julián Malatini az argentin Defensa y Justicia együttesétől átigazol a Werder Bremenhez, amely négyéves szerződést köthet új játékosával. A 22 éves jobbhátvéd a Talleres Córdoba csapatában nevelkedett, amely…

Részletek

Visszatért Dél-Amerikába a rutinos argentin hálóőr – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az argentin válogatott egykori kapusa egy brazil élcsapatban folytatja pályafutását… (Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images) A brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Grémio együttese a szerdai napon bejelentette, hogy kétéves megállapodást kötött az Európából visszatérő rutinos argentin kapussal, Agustín Marchesínnel, aki legutóbb a Celta Vigo kapuját védte. A 35…

Részletek

Nyolc és fél év után távozott a mexikói csapat gólrekordere – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a mexikói CF Monterrey emblematikus figurája elhagyta a klubot… (Photo by Jam Media/Getty Images) A mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő CF Monterrey megerősítette, hogy távozott az együttestől a csapat kiváló támadója, Rogelio Funes Mori. A 32 éves argentin származású támadó egykoron a patinás River Plate együttesében nevelkedett. 2013-ig a “milliomosok” felnőtt…

Részletek