Sport: Az utóbbi évek egyik legnagyobb bundabotrányába keveredhetett a Barcelona legendája

A Victoria United a rossz szezonkezdet ellenére végül feljutott az élvonalba, miután az utolsó 17 mérkőzéséből 11-et megnyert. Az eset után Njalla Quan Junior és Eto’o kapcsolata megromlott, olyannyira, hogy a kameruni szövetség elnöke állítólag fizetett azért, hogy a korábbi alelnökhöz eljuttassanak egy fenyegető üzenetet. Bármi is legyen a vége, Eto’o és a kameruni labdarúgás…

Részletek

Sport: Bűnös és mégis ártatlan – síbajnokként tör a teniszvilág csúcsára Jannik Sinner

13 éves korában aztán valami megváltozott. Saját elmondása szerint a téli sportok nagy szerelmese, de a síelést túl veszélyesnek tartja, ezért a sportágváltáson kezdett gondolkozni. Lássuk be, igaza van, egyetlen apró hiba súlyos sérülésekhez vezethet. Döntésében az is szerepet játszott, hogy olyan sportot akart űzni, ahol közvetlenül egy ellenfél ellen tud versenyezni. Fontos volt továbbá,…

Részletek

A Brighton and Hove Albion ászára csapna le az Arsenal – sajtóhír

Angol beszámolók szerint idén télen is a Brighton csapatából erősítene az Arsenal, ezúttal a csapat balszélső támadója, Kaoru Mitoma a kiszemelt… (Photo by Steve Bardens/Getty Images) Hatalmas erősítést jelentett a tavalyi szezon folyamán az Arsenal számára a télen leigazolt belga támadó, Leandro Trossard érkezése, így nem csoda, hogy Angliában ismét felreppentek a hírek, miszerint az…

Részletek

Sport: Jürgen Klopp elhagyja a Liverpoolt

Kloppot 2015. október 8-án nevezték ki a Liverpool menedzserének. Ez a döntés volt az, ami fordulatot jelentett a klup életében és újra visszahelyezte a csapatot az európai futballtérképre. Klopp irányításával a Liverpool megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, a Klubvilágbajnokságot, az FA-Kupát, a Ligakupát és az UEFA-szuperkupát, valamint az Angol labdarúgó-szuperkupát (FA Community Shield)….

Részletek

Egykori klasszis labdarúgó lett a kolozsváriak új edzője – HIVATALOS

A román bajnokságban (Liga I) szereplő CFR Club a szerdai napon edzőváltást jelentett be… (Photo by Flaviu Buboi/NurPhoto via Getty Images) A kolozsvári CFR Cluj hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy az olasz Andrea Mandorlinit leváltotta a vezetőedzői posztról, a helyére pedig Adrian Mutut nevezte ki a kispadra. A 45 esztendős egykori labdarúgó fénykorában éveken…

Részletek

Serie A: a Hellas Verona szélsőjét igazolta le a Napoli! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Hellas Verona szélsőjét, Cyril Ngonget. (Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images) Újabb igazolást jelentett be a Napoli együttese, amely ezúttal a támadósorán erősített. A nápolyi klub ugyanis ezútta a Hellas Verona játékosát, Cyril Ngonget igazolta le a csapathoz. A belga játékostért 18…

Részletek

Tapasztalt dán védő igazolt az NB I-be – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) újonc létére magabiztosan szereplő Diósgyőri VTK fontos igazolást jelentett be…   A Diósgyőri VTK hivatalos oldalán közölte, hogy szerződtette az egykori dán korosztályos válogatott hátvédet, Marco Lundot. A 27 esztendős hátvéd hazájában az Esbjerg és az Odense csapatait erősítette, míg az elmúlt három évet a Norrköping együttesénél töltötte. Lund…

Részletek

NB I: két légióstól elbúcsúzott a Debrecen – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző idényében bronzérmes Debreceni VSC két változást jelentett be a pénteki napon…   A Debreceni VSC hivatalos oldalán számolt be róla, hogy az egy évvel ezelőtt szerződtetett Marko Milosevic kapus a több játéklehetőség reményében elhagyta a csapatot. A 32 éves szerb kapust tavaly tavasszal több kapus sérülése miatt szerződtették,…

Részletek

Visszatért az egykori NB II-es gólkirály Kecskemétre – HIVATALOS

Nagy visszatérőt jelentett be a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző idényének meglepetéscsapata…   A Kecskeméti TE hivatalos honlapján erősítette meg, hogy visszaszerezte a Diósgyőrtől a csapat korábbi kiváló támadója, Lukács Dániel játékjogát, aki a folytatásban újból a lila-fehéreket erősítheti. A 27 éves csatár a Budapest Honvéd nevelése volt, megfordult az Újpest és a Tiszakécske…

Részletek

Újra aláírt nevelőcsapatához az egykori horvát válogatott támadó – HIVATALOS

Kleinheisler László szerződtetése után újabb igazolást jelentett be a horvát bajnokságban (1. HNL) listavezető Hajduk Split együttese… (Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images) A Hajduk Split a szerdai napon megerősítette, hogy az idény végéig újból aláírt a csapathoz az együttes korábbi játékosa, Nikola Kalinic. A 35 éves támadó az évad hátralévő részére egyeurós (!) fizetésért…

Részletek