Kölcsönadta mellőzött középpályását a Ferencváros – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Ferencváros kevés lehetőséghez jutó magyar középpályása a lengyel bajnokhoz került… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) A lengyel bajnoki címvédő Raków Czestochowa péntek este megerősítette, hogy kölcsönvette a Ferencváros mellőzött középpályása, Baráth Péter játékjogát. A 21 éves középpályás a Kisvárda akadémiáján nevelkedett, majd a Debrecenhez került, ahol 2020-ben debütált a felnőttek között. Baráth 83 tétmérkőzésen…

Részletek

Az MLS-ből érkezhet új támadó a Debrecenhez – sajtóhír

Megbízható tengerentúli források szerint a Debreceni VSC az MLS-ből készül megerősíteni a játékoskeretét… (Photo by Melinda Meijer/ISI Photos/Getty Images) Tom Bogert értesülései szerint a Debreceni VSC szemet vetett az MLS-ben szereplő Houston Dynamo kevés lehetőséghez jutó izlandi csatára, Thorleifur Úlfarsson, aki hamarosan a hajdúságiak játékosa lehet. A 23 éves izlandi támadó hazájában a Breidablik csapatában…

Részletek

A Boca Juniors kölcsönvenné a Milan mellőzöttjét – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az AC Milanban kevés lehetőséget kapó támadó iránt több klub is érdeklődést mutat… (Photo by Loris Roselli/NurPhoto via Getty Images) Germán García Grova beszámolói értelmében a Boca Juniors csapata érdeklődik az AC Milan kevés lehetőséghez jutó fiatal támadójátékosa, Luka Romero kölcsönvétele iránt. Ugyanakkor az olasz másodosztályú Como ugyancsak szívesen foglalkoztatná az argentin…

Részletek

Chelsea: bajnoki riválishoz küldik a visszahívott csatárt! – képpel

Az angol Premier League-en szereplő Chelsea együttese minden arra utaló jel szerint megállapodott az angol bajnokság újoncával, a Burnley-vel David Datro Fofana kölcsönadásáról. David Datro Fofana to Burnley, here we go! Agreement in place for the striker to join on loan deal. Understand there’s NO buy option, Chelsea believe PL experience will be key. Medical…

Részletek

A Manchester United fiatalja a Sevillához kerülhet kölcsönbe – sajtóhír

A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő andalúz együttes az angol élvonalat (Premier League) erősítő manchesteriek 20 éves tehetségét vennék kölcsön. (Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images) A The Athletic értesülései szerint a Sevilla közel áll ahhoz, hogy a szezon végéig megszerezze kölcsönben Hannibal Mejbri játékjogát a Manchester Unitedtől. Sokáig úgy festett, hogy az…

Részletek

A Manchester Citytől igazolna a Newcastle United – sajtóhír

Az “szarkák” a Premier League regnáló bajnokától szerződtetnének középpályást, akinek korántsem jöttek be a számításai jelenlegi csapatában, ami a játékperceket illeti, ugyanis trófeákból ötöt is sikerült szereznie. (Photo by David Damnjanovic/DeFodi Images via Getty Images) Az átigazolásokban jártas Rudy Galetti értesülései szerint az Newcastle United a Manchester City nélkülözött játékosára, Kalvin Phillipsre vetett szemet. A…

Részletek

A Real Sociedad fiatal támadója a Ligue 1-be szerződött – HIVATALOS

A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Nice együttese a spanyol élvonalat (La Liga) erősítő Real Sociedadtól igazolt csatárt. Official: Mohamed-Ali Cho is a Nice player! Read the announcement below #OGCNice #Transfershttps://t.co/KdFUipxjhq — OGC Nice (@ogcnice_eng) January 9, 2024 A Nice együttese hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Real Socidad csapatától Mohamed-Ali Cho-t. A…

Részletek

Több ajánlata van a magyar válogatott védőjének – sajtóhír

A magyar válogatott Cipruson légióskodó védőjének menedzsere a klubváltás állapotáról beszélt… A ciprusi Omonia Nicosia csapatában kevesebb lehetőséghez jutó Lang Ádám nem titkoltan új csapatot keres magának a januári átigazolási időszakban. A labdarúgó menedzsere, Illés Zoltán az NB1.hu részére árulta el, hogy több csapattól is ajánlatuk van: “Ádámot a szerződése jövő nyárig köti az Omoniához, ami…

Részletek

Sport: Milák Kristóf a napokban elkezdheti a vizes edzéseket

Klubjának vezetője, Gergely István nyilatkozott az olimpiai bajnok úszóról. Tényleg van-e még törlesztenivalója Milák Kristófnak, vagy szerzett-e már annyi dicsőséget Magyarországnak az olimpiai bajnok, hogy ha akarja, elengedje az úszást? Szavazzon! A nem edző Milák fizetésének kérdése korábban is téma volt már, Gergelyt pedig a Sportrádióban arról kérdezték, mit szól azokhoz a kritikákhoz, amelyek szerint…

Részletek

Távozhat a Ferencváros válogatott középpályása – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint a Ferencvárosnál kevés lehetőséget kapó fiatal játékos egy másik NB I-es csapathoz kerülhet… A csakfoci.hu információi szerint a Ferencváros kétszeres magyar válogatott középpályása, Baráth Péter a januári átigazolási időszakban a Diósgyőri VTK csapatához kerülhet. A 21 éves középpályás a Kisvárda akadémiáján nevelkedett, majd a Debrecenhez került, ahol 2020-ben debütált a felnőttek között. Baráth…

Részletek