NHL – Elhunyt a Montreal legendás hátvédje

MH/MTI 2024. február 24. szombat. 21:42 Kilencvenegy éves korában elhunyt Jean-Guy Talbot, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Montreal Canadiens egykori hátvédje, aki egyike volt annak a 12 játékosnak, akik egyedüli módon sorozatban ötször nyertek Stanley Kupát a kanadai gárdával. Talbot 1955 és 1971 között 1066 alapszakasz-mérkőzésen lépett jégre, ebből 801-szer a Montreal színeiben. Ezen…

Részletek

Sport: A szlovén „varázsló”, aki 73 pontot dobott egy meccsen az NBA-ben

Doncic 1999. február 28-án született Ljubljanában, és 13 éves volt, amikor az Olimpija csapatától leigazolta őt a Real Madrid, ahol azonnal mélyvízbe, az U16-os csapathoz került. Első profi szerződését 2015-ben, mindössze 16 évesen írta alá, majd rögtön be is mutatkozott a madridiak felnőtt csapatában, ahol rövid idő leforgása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. Utolsó…

Részletek

Klublegenda vette át az AS Roma kispadját Mourinho után – HIVATALOS

José Mourinho menesztése után néhány órával az AS Roma tájékoztatást adott az új vezetőedzőjéről… (Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images) Miután az AS Roma a keddi napon azonnali hatállyal menesztette José Mourinhót a vezetőedző posztjáról, a klub azt is megerősítette, hogy az idény hátralévő részében a csapat egykori legendás játékosa, Daniele De Rossi veszi át az…

Részletek

Megvan az egykor a Serie A-ban játszó támadó új csapata – sajtóhír

Megbízható sajtóinformációk szerint megtalálta új csapatát az egykor a Serie A-ban éveket töltő rutinos paraguayi csatára… (Photo by Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images) César Luis Merlo információi szerint minden jel arra mutat, hogy a szabadon igazolható paraguayi válogatott támadó, Federico Santander hamarosan egyéves szerződést fog kötni az uruguayi Nacional együttesével. A 32 éves csatár Európában…

Részletek

Élet+Stílus: Sorozat készül Puskás Öcsiről

Puskás cím alatt egy, 2023. december 11-i döntés értelmében 90 millió forintos forgatókönyv-fejlesztési állami támogatást nyert a Nemzeti Filmintézet (NFI) Televíziós Döntőbizottságától az Inani Production Kft. A hivatalos közzétételi tábla szerint – amelyet a Forbes vett észre – Herman mellett Kovács Dánielt tüntetik fel rendezőként, aki korábban olyan RTL-es műsorokon dolgozott, mint A Király, az…

Részletek

Élet+Stílus: Egy igazi rocksztár távozik a Forma–1-ből

Ő volt Dávid, aki felvette a kesztyűt a Góliátokkal szemben, márpedig az ilyen filmbe illő sztorik teszik szélesebb közönségnek is megközelíthetővé és szerethetővé a Forma–1-et. Az egésznek az iróniája, hogy a Haas és Steiner netflixes szerepe – ha az eredménylista felől nézzük – az egyik legkevésbé hízelgő szála a történetnek, mégis az egyik legnagyobb rajongói mozgósító…

Részletek

Sport: Kifújolták a napokban elhunyt Franz Beckenbauert a Real–Atletico meccs előtt

Több indoka is lehetett rá a szurkolóknak. A spanyol Cadena SER szerint így fejezte ki tiltakozását a két csapat szurkolótábora, amiért a találkozót nem Spanyolországban, hanem Szaúd-Arábiában rendezték meg. Egy másik megközelítés szerint ez egy „helyi szokás”, ugyanis Szaúd-Arábiában „nem nézik jó szemmel, ha egyperces gyászszünetet tartanak”. Franz Beckenbauer egyike volt azon személyeknek, akik játékosként…

Részletek

Nemzetközi eltiltást kapott a Barcelona és az Arsenal egykori klasszisa – sajtóhír

Holland sajtóértesülések szerint a világ egyetlen országában sem vállalhat munkát a labdarúgásban az Ajaxtól a viselkedése miatt kirúgott egykori játékos… (Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images) A voetballzone.nl beszámolója szerint a belga Royal Antwerpen kénytelen meneszteni Marc Overmarst a klub sportigazgatói posztjáról, mivel az AFC Ajax egykori igazgatója legalább egy évig nem tölthet be semmilyen pozíciót…

Részletek

Elhunyt Mário Zagallo, a brazil labdarúgó-válogatott legendás kapitánya

MH/MTI 2024. január 6. szombat. 9:47 Az 1931. augusztus 9-én született Zagallo futballistaként az 1958-as és az 1962-es, szövetségi kapitányként az 1970-es, Carlos Alberto Parreira segítőjeként pedig az 1994-es világbajnokságon lett aranyérmes. Ő volt az első a sportágban, aki játékosként és edzőként is vb-t nyert. Hazája válogatottját 1994 és 1998 között is irányította, a franciaországi…

Részletek