Végleges a magyar úszók vb-csapata

Lezárult a nevezés a dohai világbajnokságra, immár végleges az egyes számokban indulók névsora, valamint egy kivétellel a váltók tervezett összeállítása is megvan. A tervek szerint egyéni távokon kilenc férfi és hat női versenyző indul, váltókban pedig további hét úszót nevezett a szövetség. A kilenc férfiversenyző között ismét ott lesz a nyíltvízi csapat két klasszisa, Rasovszky…

Részletek

Késely Ajna: bronzérem, ahogy kell

Ahogy reméltük, Késely Ajna gond nélkül hozta a bronzérmet 800 gyorson, Flück Nóra pedig élete első rövidpályás Eb-jén lett negyedik. És Szabó Szebasztián is kitett magáért: harmadik idővel kvalifikált 50 gyorson a csütörtöki döntőbe. Azért az érezhető volt az előfutamok után, hogy nincs olyan úszómatek, amivel Késely Ajna ne jönne be harmadiknak – de persze…

Részletek

Rövidpályás Eb: a korelnöknő, a címvédő és a fiatalok

Tizennyolc magyar úszó vesz részt a kedden rajtoló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Otopeniben, köztük több fiatal kiválóság; ugyanakkor a két évvel ezelőtti éremszerzőink közül ezúttal csak Szabó Szebasztián lesz ott a rajtköveken. Persze, jöhetnek a fiatalok, például Pádár Nikolett és Molnár Dóra, akik ugyanebben az uszodában tavaly nyáron óriásit alakítottak, igaz, akkor még a juniorok között….

Részletek

Márton Richárd 24 évesen végre magyar bajnok (is)

Néha a jó dolgokra várni kell – Márton Richárd 24 évesen nyerte meg élete első felnőttbajnoki címét, tizenöt hónappal azután, hogy Európa-bajnoki aranyat és ezüstöt szerzett Rómában. Nagyot ment Sárkány Zalán, akinek ezúttal sikerült leheletnyivel megelőznie Betlehem Dávidot 400 gyorson, a hölgyeknél Pádár Nikolett nyert, megdöntve Kapás Boglárka 2010 óta érintetlen ifjúsági rekordját. Márton Richárd…

Részletek

És még három érem zárásként a Világkupán

Holló Balázs óriási csatában, 400 vegyesen szerzett ezüstérme után Késely Ajna jött be harmadiknak 800 gyorson, hogy jól induljon a Világkupa zárónapja – aztán sok értékes helyezés után Sebestyén Dalma gondoskodott a happy endről, miután 200 vegyesen lett bronzérmes. Nem feltétlenül egy hollywoodi forgatókönyvet idézett a magyar úszók szereplése a Világkupa zárónapján: abban a műfajban…

Részletek

Csak győzzünk drukkolni este! – Magyar Úszó Szövetség

A mellúszó-számok kivételével minden fináléban lesz kinek szurkolni a Világkupa-zárónapján a Duna Arénában, elvégre délelőtt is jól teljesítettek úszóink, míg a férfi 400 vegyes és női 800 gyors esti leggyorsabb futamában ismét mini ob zajlik majd. Ugrai Panna dolgozott meg a legjobban azért, hogy a finálékban is felléphessen (a rajtkőre) este: első körben holtversenyben kilencedik…

Részletek

Úszó Vk, Athén, 3. nap: érem nélkül zártuk a harmadik napot

A szerencséjüket Budapestre, a Világkupa záró állomására (okt. 20-22.) tartogatják úszóink – 5 döntőből 3 versenyzőnk a negyedik helyen ért célba, Szabó Szebi 3 századdal maradt le a bronzéremről. A medencés Világkupa-sorozat idei második, athéni állomásának zárónapján 5 magyar jutott döntőbe.  Holló Balázs indította a délutáni programot a 400 vegyes döntőjével. Tegnap 200 vegyesen ötödik…

Részletek

Kezdődik a medencés Úszó Világkupa Athénban!

Nyolc magyar úszónak szoríthatunk Athénban, a medencés Úszó Világkupa-sorozat idei második állomásán. Október 13-15. között a görög fővárosban ugranak vízbe a világ legjobb úszói, hogy aztán Budapestre érkezzenek, a záró állomásra, október 20-22-én. A magyar csapat a Világkupa-sorozat idei első állomásán, Berlinben két váltóéremmel és egy egyéni, Kapás Bogi éremmel és rengeteg döntős helyezéssel zárt….

Részletek

Váltóarany és Kapás bronzérem a második napon Berlinben

Öt egyéni számban jutott döntőbe hat magyar úszó a berlini medencés Világkupa második napján. Kapás Boglárka 400 vegyesen magabiztosan úszva a harmadik helyen ért célba, míg a 4x200m női gyorsváltónk Pádár Niki vezérletével sima győzelmet aratott. Tudjuk, hogy Kapás Boglárka az állóképességi számokban szokott aratni, ez most sem volt másképp, azonban nem a megszokott pillangó-gyors…

Részletek