Megvan, melyik olasz élcsapatnál állhat munkába Conte – sajtóhír

Megbízható olasz sajtóinformációk szerint az Inter és a Juventus korábbi bajnok edzője veszi át a következő szezontól az AC Milan irányítását… (Photo by Andrew Matthews/PA Images via Getty Images) Luca Momblano beszámolói szerint a csapat nélküli tréner, Antonio Conte megállapodott az AC Milan vezetőségével abban, hogy a következő szezontól átveszi a Rossoneri vezetőedzői posztját. A…

Részletek

Sport: Ki is az a Yaakobishvili Antal, aki bemutatkozott a spanyol topliga listavezető csapatában?

A 193 centiméter magas belső védő 2004. július 12-én született Budapesten, édesanyja magyar, édesapja grúz származású, de izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Yaakobishvili 2012-ben indult pályafutásának első klubja a Baráti Bőrlabda FC volt, majd megfordult az Angyalföldi SI DSE-nél is, ahonnan 2015-ben igazolta le az MTK. A Hungária körúton bő két évet töltött, 2017 novemberében ugyanis…

Részletek

NB II: egykori csapatában játszhat a Puskás-díjas csatár – HIVATALOS

Az egykori nagy ígéret ismét egykori csapatában bizonyíthat az MTK Budapesttől kölcsönben…   Az NB II-es Budafoki MTE hivatalos honlapján erősítette meg, hogy az idény hátralévő részére kölcsönvette az MTK Budapest tehetséges támadóját, az egykori Puskás-díjas Zsóri Dánielt. A 2019-ben még a Debrecen színeiben az év gólját szerző támadó annak idején az NB I-ben már…

Részletek

Sport: Halálos beteg Sven-Göran Eriksson

Sven-Göran Eriksson saját bevallása szerint sohasem volt kiemelkedő labdarúgó, ezért már viszonylag korán, 27 évesen abbahagyta a labdarúgást. A svéd származású menedzser edzőként kilenc országban fordult meg, ahol 17 trófeát nyert svéd, portugál és olasz csapatokkal. Emellett irányította az angol, a mexikói és az elefántcsontparti labdarúgó-válogatottat is. A korábbi angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Erikssonnál rákos…

Részletek

Visszavonult az egyszeres magyar válogatott hátvéd – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Haladás bejelentést tett rutinos játékosa jövőjéről…   A Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a korábbi egyszeres magyar válogatott hátvéd, Bosnjak Predrag befejezi aktív pályafutását, és a csapat másodedzőjeként folytatja tovább. A 38 éves szerb származású futballista 2009 óta kizárólag hazánkban futballozott, a vasiakon kívül…

Részletek

Nyolc és fél év után távozott a mexikói csapat gólrekordere – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a mexikói CF Monterrey emblematikus figurája elhagyta a klubot… (Photo by Jam Media/Getty Images) A mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő CF Monterrey megerősítette, hogy távozott az együttestől a csapat kiváló támadója, Rogelio Funes Mori. A 32 éves argentin származású támadó egykoron a patinás River Plate együttesében nevelkedett. 2013-ig a “milliomosok” felnőtt…

Részletek

Vetélytársnál folytatja a mexikói klublegenda – sajtóhír

Egybehangzó mexikói lapértesülések szerint megegyezés született arról, hogy a CF Monterrey emblematikus figurája elhagyja a klubot… (Photo by Azael Rodriguez/Getty Images) Az am.com.mx beszámolói szerint a CF Monterrey kiváló támadója, Rogelio Funes Mori átigazol a Pumas UNAM együtteséhez, amelynél napokon belül áteshet a szerződtetése előtt szükséges orvosi vizsgálatokon. A 32 éves argentin származású támadó egykoron…

Részletek

Klubrekord összegért igazolhat a Ferencváros – sajtóhír

Francia sajtóértesülések szerint a Ferencváros a francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Metz rutinos középpályását készül szerződtetni januárban… (Photo by Jean Catuffe/Getty Images) A francia Republicain Lorrain értesülései szerint a Metz rutinos középpályása, Habib Maiga januárban 2 millió eurós átigazolási díj ellenében a Ferencváros labdarúgója lehet. A 28 éves elefántcsontparti középpályás eddigi pályafutása jelentős részét Franciaországban töltötte,…

Részletek

Kinevezte új edzőjét a gödörben lévő argentin csapat – HIVATALOS

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Vélez Sarsfield megtalálta a csapat új vezetőedzőjét… (Photo by Daiana Panza/NurPhoto via Getty Images) Az elmúlt napok tárgyalásait követően megszületett a megegyezés arról, hogy 2024-től Gustavo Quinteros lesz az argentin első osztályú Vélez Sarsfield új vezetőedzője, akivel a csapat jövő év végéig szóló szerződést kötött….

Részletek