Újabb sztárezdő távozik, ezúttal a Chelsea-től
Mauricio Pochettino szerződését közös megegyezéssel bontották fel, pedig a jól sikerült bajnoki hajrá alapján úgy…
Mauricio Pochettino szerződését közös megegyezéssel bontották fel, pedig a jól sikerült bajnoki hajrá alapján úgy tűnt, lehet jövője az együttműködésnek. Hiába zárta jól a szezont a Chelsea, a csapat vezetőedzője, az argentin Mauricio Pochettino közös megegyezéssel távozik a klubtól – írja a The Guardian. A menedzser mindössze egy szezont töltött a londoni együttes kispadján. Távozása…
A szerb szakvezetőnek 80 millió forintot, négyhavi fizetését kellett kifizetnie, hogy egyoldalúan felbonthassa szerződését. Új csapata, a Szpartak Moszkva ezt később megtéríti számára. Dejan Sztankovics saját maga fizette ki a szerződésében szereplő 200 ezer eurós, közel 80 millió forintos kivásárlási árat, hogy minél előbb távozhasson a Ferencváros csapatától, és a Szpartak Moszkvához igazoljon – írja…
Megkezdődött a várt átalakulás az Újpest háza táján az új tulajdonos érkezésével… Az Újpest hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a szezon végeztével Franklin Sasere, Heinz Mörschel és Kiss Tamás egyaránt távozik az együttestől. A frissen bejelentett távozók közül a tavaly nyáron igazolt Sasere elmúlt szezonban 19 bajnokin lépett pályára a lila-fehérek mezében. Eközben Mörschel két…
Az angol válogatott még csak a bő keretét jelentette be, Portugália már a végleges, 26 fős névsort tette közzé. Foci-Eb 2024 A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet!…
Jenthe Biermans azt a szakaszt még teljesítette, aztán kiszállt a versenyből. Jenthe Biermans borzalmasan nagyot bukott a Giro d’Italia vasárnapi szakaszán: miután lejtmenetben rosszul mért fel egy kanyart, egy 25-30 méter mély szakadékba zuhant – írta meg az Eurosport. A 28 éves belga versenyző azt mondta, hogy az első pillanatban mozdulni sem tudott, ráadásul a…
A korábbi várakozásoknak megfelelően az újoncként a bennmaradást magabiztosan kiharcoló Genoa megerősítette posztján a vezetőedzőjét… (Photo by Silvia Lore/Getty Images) A Genoa vezetősége megerősítette, hogy a 2024-2025-ös idényre is megújította vezetőedzője, Alberto Gilardino szerződését. A 41 éves szakembert 2022 decemberében nevezték ki a Grifoni kispadjára az U19-es csapattól, amikor az együttes még a másodosztályban szerepelt….
A német válogatott kulcsembere karrierjének egyik utolsó meccsét játszhatja Magyarország ellen az Eb-n. Foci-Eb 2024 A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet! Az Európa-bajnokságot követően visszavonul a profi…
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 2023-2024-es idényét a Nyíregyháza-Spartacus magabiztosan megnyerte és feljutott az első osztályba… A Nyíregyháza-Spartacus sportigazgatója, Fekete Tivadar az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában azt mondta, az előző nyáron igyekeztek reális célt megfogalmazni, ez pedig az élmezőnyben küzdés volt, annak pedig sok összetevője van, hogy végül a bajnokság megnyerése…
A versenyzők és a csapatok egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nem indulnak neki a Giro d’Italia 16., Livigno és Monta Pana közötti szakaszának, amennyiben a szervezők nem változtatnak az útvonalon, az előrejelzések szerint ugyanis az Umbrail-hágónál havazás, havas eső várta volna őket – írja a Cyclingnews. Hétfőn a versenyt szervező RCS Sport, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI),…
Kedd délután 17 óráig van ideje az Internazionale tulajdonoságnak, a Suning Groupnak és a klub elnökének, Steven Zhangnak visszafizetni azt a mintegy 380 millió eurós kölcsönt, amelyet 2021-ben vett fel az Oaktree amerikai vagyonkezelő alaptól. Amennyiben ez nem sikerül, végrehajtási eljárás alá kerül a klub és vélhetően az Oaktree lesz az új tulajdonosa, ugyanis a…