Egyre valószínűbb, hogy a korábbi edzője térhet vissza a Bayernhez – sajtóhír

Megbízható német sajtóértesülések szerint eldőlni látszik, hogy a Bayern München korábbi edzőjét hozná vissza a csapat kispadjára

(Photo by Stefan Brauer/DeFodi Images via Getty Images)

A német Sky Sports munkatársa, Florian Plettenberg arról számolt be, hogy a Bayern München vezetősége komolyan fontolóra vette, hogy a csapat korábbi edzőjét, Julian Nagelsmannt nevezzék ki újból az együttes kispadjára, és a tréner maga is érdeklődik a lehetőség iránt.

A fiatal tréner visszatérése azért lenne pikáns, mert a bajorok egy évvel ezelőtt viharos körülmények között menesztették őt posztjáról az idény hajrája előtt. Nagelsmann 2021 júliustól 2023 márciusáig 84 mérkőzésen vezette a bajorokat, a csapat pedig 60 meccset nyert meg vele 14 döntetlen és tíz vereség mellett, a menesztése az öltözőt is megosztotta. Ráadásul a 36 éves szakember utódjának kinevezett Thomas Tuchellel gyengélkedett a csapat az előző idény végén és a mostani szezonban 11 idény után először nem nyerték meg a Bundesligát, az pedig már korábban kiderült, hogy a Chelsea korábbi mestere az idény végén távozik a posztjáról.

Nagelsmann idén tavasszal a krízisben lévő német válogatott szövetségi kapitányi posztját vállalta el, melyet a hazai rendezésű Európa-bajnokság végéig tölthet be. Plettenberg úgy tudja, hogy a felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egymással, és nagy esély mutatkozik arra, hogy Nagelsmann az Eb után három-négy éves megállapodást köthet előző kenyéradójával.

Ugyanakkor a forrás szerint Nagelsmann mellett a Brighton & Hove Albiont irányító Roberto De Zerbi és az Aston Villát vezető Unai Emery is jelölt a posztra.

fociclub

A Egyre valószínűbb, hogy a korábbi edzője térhet vissza a Bayernhez – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.