Sport: Elrajtolt a sztárok nélküli vb, ami sokak számára az utolsó szalmaszál

Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült Államok, vagy a címvédő és Eb-győztes Hollandiával csapattal találkozhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vereség esetén elúszik az olimpia, az erőviszonyok erőviszonyok alapján ugyanis jó esély van arra, hogy a két elérhető kvóta közül…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Kós Hubi: „Nekem Párizs a fő cél!”

Kós Hubert a 200m hát címvédőjeként egy „nagyobb jó érdekében” hagyja ki a dohai világbajnokságot. Valós esélyt lát arra, hogyha elindul, ismét világbajnok lenne, azonban edzője, Bob Bowman nem engedte el a versenyre, hiszen az olimpiai felkészülésbe ez nem fér bele. Vajon mennyire bánja Hubi, hogy ki kell hagynia ezt a vb-t? Kós Hubert már…

Részletek

Kölcsönben távozhat a Sevilla védője – sajtóhír

Megbízható sajtóinformációk szerint a Sevilla argentin hátvédje hamarosan kölcsönben távozhat az andalúziai egyesülettől… (Photo By Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images) Germán García Grova információi szerint a Sevilla előrehaladott tárgyalásokat folytat a Cádiz vezetőségével Federico Gattoni kölcsönadásáról, aki az évad hátralévő részére kerülne új állomáshelyre. A 24 éves argentin középhátvéd nyáron csatlakozott a Sevillához…

Részletek

Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Újságírónak vagy pszichológusnak is kiváló lenne Az élet pedig hétről-hétre, fordulóról-fordulóra bizonyítja, hogy jól döntött Szoboszlai. Jürgen Klopp tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell bánnia a játékosaival, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ha éppen Szoboszlainak nincs jó napja, és Klopp úgy dönt, hogy lecseréli, a pályáról lejőve egyből…

Részletek

Eldőlt a Ferencváros húzóemberének sorsa – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a mexikói bajnokság (Liga MX) egyik élcsapata komoly erőfeszítéseket tett a Ferencváros húzóemberének szerződtetése céljából… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) César Luis Merlo a pénteki napon megerősítette, hogy miután a Ferencváros a mexikói Pumas UNAM második ajánlatát is elutasította, melyet Marquinhos megszerzésére tett, így az érdeklődő klub elállt a brazil labdarúgó szerződtetésétől….

Részletek

Élet+Stílus: Hosszú Katinka: Kvázi kegynek kell éreznem, hogy támogatják a felkészülésemet

kvázi kegynek kell éreznem, hogy támogatják a felkészülésemet, az edzőtáboraimat, holott például Ausztráliában külön erre a feladatra szakosodott stáb segíti a sportoló szülés utáni visszatérését egy speciális protokoll szerint. Ehhez képest mi Mátéval alkotunk egy stábot, ketten próbáljuk összerakni a mit és a hogyant, és természetesen egyikünk sem támaszt irreális elvárást a szövetség felé”. Milák…

Részletek

Élet+Stílus: A MOB-elnök sem tudja, mi lesz Milák Kristóffal

Arról is írtunk már korábban a hvg360-on, hogy az unalom, a lehangoltság és az áldozatvállalás is mind-mind olyan tényezők, amelyek a legnagyobb úszósztárok karrierjét is el tudják gáncsolni. Viszont az általunk megvizsgált példák is azt mutatják, van visszaút a gödörből. Erről itt olvashat bővebben: „Ami most folyik Kristóffal kapcsolatban, az biztosan nem használ a magyar…

Részletek

Újabb ajánlatot tettek a Ferencváros játékosáért – sajtóhír

Megbízható nemzetközi sajtóértesülések szerint a mexikói bajnokság (Liga MX) egyik élcsapata készül szerződtetni a Ferencváros legjobbját… (Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images) César Luis Merlo legfrissebb értesülései szerint a mexikói Pumas UNAM együttese egy újabb, a korábbinál magasabb összegről szóló ajánlatot tett a Ferencváros vezetőségének Marquinhos játékjogáért cserébe. A 24 éves brazil balszélső a zöld-fehérek előtt…

Részletek

Élet+Stílus: Hosszú Katinka: Lehet, hogy most már Iron Motherként tekintek magamra

Az úszó a szülésélményéről azt mondta: a fájdalom leírhatatlan, általa még sosem tapasztalt volt. Úgy érzi, mintha a kislánya érkezésével teljesedett volna ki az élete, és azt is elárulta, hogy sok gyereket, hármat vagy négyet szeretne. Sportolóként izgalmas feladat lépésről lépésre visszatérni a szülés utáni állapotból, eleinte igazából a lelkemnek kellett az edzés és az…

Részletek