Bajnokok Ligája: Londonban négy, Madridban hat gól, mégsem dőlt el semmi

Villámgóllal kezdődött a madridi rangadó, miután Bernardo Silva kihasználta a rosszul felállított egyszemélyes sorfalat és 30 méteres szabadrúgásból betalált a hazai kapuba. A hátrányra kiválóan reagált a spanyol csapat és a 14. percre fordított két gyors kontrával Camavinga és Rodrygo révén. A folytatásban is a hazaiak voltak veszélyesebbek, de nem tudták növelni előnyüket. A második…

Részletek

Forma-1: Szombati versenyek és hat sprintfutam az újonc nélküli 75. idényben

A szezonnyitó bahreini, valamint a jövő héten sorra kerülő szaúdi fordulóban is pénteken rendezik majd az időmérő edzést, a versenyre pedig szombaton kerül sor, aztán a március 24-i Ausztrál Nagydíjtól visszaáll a rend, arra a viadalra és az utána következőkre is már vasárnaponként kerül majd sor. Lesz ugyanakkor még egy kivétel az idényben, ugyanis november…

Részletek

Élet+Stílus: Felfordulás a Red Bullnál: „helytelen viselkedés” miatt vizsgálat indult a csapatfőnök ellen

A Forma–1-es istálló közölte, hogy komolyan veszi a vádat, amelyet Christian Horner azonban tagad. Christian Horner 2015-ben házasodott össze a Spice Girls tagjával, Geri Halliwell-lel, a közös gyerekük hétéves. Az idei Forma–1-es szezon március 2-án kezdődik Bahreinban. Horner a 2005-ös indulása óta vezeti csapatfőnökként a Red Bullt, a Milton Keynes-i székhelyű F1-es csapat hét egyéni…

Részletek

Sport: Orbán Viktor és Szijjártó Péter is gratulált Rasovszky úszó vb-n szerzett aranyához

A 20 éves Betlehem Dávid felnőtt pályafutása egyik legjobb egyéni vb-eredményét elérve biztosította be olimpiai indulását a dohai hatodik helyével. A fiatal magyar a 2022-es budapesti vb-n ötödik volt. A 26 esztendős, ötkarikás ezüstérmes Rasovszky karrierje második világbajnoki címét szerezte meg a nyíltvízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében. 2019-ben, Kvangdzsuban 5 kilométeren, míg most az…

Részletek

NB I: az Újpest edzője a szurkolóknak megígérte a lemondását – sajtóhír

Az Újpest 3-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapest ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) első tavaszi mérkőzésén…   Az NB1.hu tudósításából kiderült, hogy a meccs közben távozó Újpest-szurkolók a lefújást követően a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadion székháza előtt fogadták a csapatot, ahol felváltva követelték Roderick Duchatelet klubtulajdonos és Nebojsa Vignjevics vezetőedző lemondását. A…

Részletek

Sport: Elrajtolt a sztárok nélküli vb, ami sokak számára az utolsó szalmaszál

Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült Államok, vagy a címvédő és Eb-győztes Hollandiával csapattal találkozhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vereség esetén elúszik az olimpia, az erőviszonyok erőviszonyok alapján ugyanis jó esély van arra, hogy a két elérhető kvóta közül…

Részletek

Az NB II-ben kötött ki a Ferencváros fiatal szélsője – HIVATALOS

Az elmúlt fél évben sérült fiatal szélső a Ferencvárostól a másodosztályú Vasashoz került…   A Vasas hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Ferencvárostól távozó Szánthó Regőt, aki az előző másfél idényt még a Dunaszerdahely csapatában töltötte. A 23 éves szélső a Győrben nevelkedett, majd 2020 januárjától a Ferencváros kötelékében szerepelt, többször kölcsönadták a zöld-fehérektől,…

Részletek

A Sevilla vette kölcsön a Tottenham fiatal támadóját – HIVATALOS

A Tottenham kölcsönben megvált az eddig kevés játéklehetőséghez jutó tehetséges argentin csatárától… (Photo by Andrew Kearns – CameraSport via Getty Images) Az idény hátralévő részére a Sevilla kölcsönben megszerezte a Tottenham keveset foglalkoztatott fiatal argentin támadója, Alejo Véliz játékjogát. A 20 éves támadó egyéb utánpótláscsapatok mellett a Rosário Centralban nevelkedett és náluk mutatkozott be a…

Részletek

Fél év után ismét új csapathoz került a Barcelona egykori védője – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina hat hónap után máris megvált kolumbiai hátvédjétől… (Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images) A Cagliari megszerezte a Fiorentinától a szebb napokat is látott kolumbiai válogatott hátvéd, Yerry Mina játékjogát. A 28 éves középhátvéd 2018-ban a Barcelona hívására került Európába, de mindössze hat találkozón lépett pályára a katalánok színeiben. Mina ezt…

Részletek

La Liga: rutinos brazil védőt igazolt az Atlético Madrid! – Hivatalos

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Atlético Madrid együttese hivatalos oldalán bejelentette egy új középhátvéd, Gabriel Paulista leigazolását. (Photo by Manuel Queimadelos/Quality Sport Images/Getty Images) Az átigazolási időszak véghajrájában még a védelmén erősített az Atlético Madrid csapata. A “Matracosok” ugyanis bejelentették, hogy Gabriel Paulista náluk folytatja a pályafutását. A transzfer létrejötte előtt nem sokkal Gabriel…

Részletek