Francia védőt igazolt a Dunaszerdahely – HIVATALOS

A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 együttese egy komoly nyugat-európai tapasztalattal rendelkező játékost szerződtetett…   Az FC DAC 1904 hivatalos oldala számolt be róla, hogy a felvidéki csapat szerződtette a tehetséges francia hátvédet, Romaric Yapit. A 23 éves védő korábban hét évet töltött a Paris Saint-Germain akadémiájában, tagja volt a Thiago Motta…

Részletek

Sport: Jürgen Klopp távozása után a Liverpool egyik legjobbja sem biztos a jövőjében

– fogalmazott Van Dijk, aki a hétvégi, Norwich City elleni FA-kupa mérkőzésen Szoboszlai Dominik szöglete után fejelt gólt. Virgil van Dijk bevallotta, nem biztos benne, hogy a Jürgen Klopp utáni Liverpoolnak is a tagja lesz, illetve kitért arra is, a klubnak komoly feladatot fog jelenteni a német tréner pótlása – írja a Sky News. Bejelentette…

Részletek

Átigazolások: Szaúd-Arábiában folytathatja a horvát kiválóság! – sajtóhír

Lapértesülések szerint az átalakulóban lévő Sevilla együttesétől távozhat az az Ivan Rakitic, aki anyagilag igen komoly ajánlatot kapott Szaúd-Arábiából(…)  Al Shabab have presented proposal to Ivan Rakitić to join Saudi Pro League side immediately. Negotiations are advancing, as revealed by @relevo. Rakitić, keen on the move and in talks over contract details to make it…

Részletek

Sport: A Dárdai család ismét csodát tehet a magyar futballal

Dárdai Márton, a Hertha BSC labdarúgója, Dárdai Pál középső fia hétfőn este közösségi oldalán hozta a világ tudtára, hogy magyar válogatott szeretne lenni. Mondhatjuk, hogy a név kötelez, hiszen korábban már testvére, Palkó is magára ölthette a meggypiros mezt, édesapa pedig a magyar labdarúgás egyik élő legendájának számít. De mitől ennyire meghatározó a Dárdai család…

Részletek

Visszatért az egykori NB II-es gólkirály Kecskemétre – HIVATALOS

Nagy visszatérőt jelentett be a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző idényének meglepetéscsapata…   A Kecskeméti TE hivatalos honlapján erősítette meg, hogy visszaszerezte a Diósgyőrtől a csapat korábbi kiváló támadója, Lukács Dániel játékjogát, aki a folytatásban újból a lila-fehéreket erősítheti. A 27 éves csatár a Budapest Honvéd nevelése volt, megfordult az Újpest és a Tiszakécske…

Részletek

Ferencváros: a sportigazgató megerősítette három légiós távozását

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros sportigazgatója fontos bejelentést tett a csapat három játékosának jövőjével kapcsolatban… A Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás a klub hivatalos honlapjának adott interjújában értékelte a téli átigazolási időszak eddigi történéseit: “Jól haladunk, viszonylag korán sikerült két fontos átigazolást véghez vinnünk Habib Meiga és Kenan Kodro megszerzésével. Fontos, hogy az újak minél hamarabb…

Részletek

Sport: Erőnléti edzője Milákról: „Már nincs súlyfeleslege”

Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila szerint, ha az úszó most tényleg visszatér a medencébe és olyan erőbedobással készül, mint a kihagyás előtt, akkor lehet esélye a párizsi győzelemre. A tréner szerint egyelőre korai messzire tekinteni, mint mondta, „január végén remélhetően okosabbak leszünk”. Arra a kérdésre, hogyan tovább, Zala azt mondta: „Azt nélkülem is mindenki…

Részletek

Bundesliga: a PSG védőjét szemelte ki a Bayern München! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese a téli átigazolási időszakban szeretné leigazolni a PSG védőjét, Nordi Mukielét. (Photo by Jean Catuffe/Getty Images) Thomas Tuchel, a Bayern München menedzsere már régóta hangoztatja, hogy a téli átigazolási időszakban mindenképp szeretne erősíteni a védelmén. A legfrissebb sajtóhírek szerint erre a célra a…

Részletek

Bundesliga: a PSG védőjét szemelte ki a Bayern München! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese a téli átigazolási időszakban szeretné leigazolni a PSG védőjét, Nordi Mukielét. (Photo by Jean Catuffe/Getty Images) Thomas Tuchel, a Bayern München menedzsere már régóta hangoztatja, hogy a téli átigazolási időszakban mindenképp szeretne erősíteni a védelmén. A legfrissebb sajtóhírek szerint erre a célra a…

Részletek

Serie A: visszahívta a Villarrealnál kölcsönben szereplő védőjét az AC Milan! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy visszahívta a Villarrealnál kölcsönben szereplő védőjét, Matteo Gabbiát. (Photo by DAX Images/BSR Agency/Getty Images) Az elmúlt napokban már cikkeztek arról, hogy az AC Milan gárdája a téli átigazolási időszakban vissza fogja hívni kölcsönben szereplő védőjét, Matteo Gabbiát. Nos ezek a híresztelések a…

Részletek