Május végéig eldől, D Kiss Zoltán ott lehet-e a paralimpián

2017 után újra dobogóra állhatott kontinenstornán D Kiss Zoltán parataekwondós, mindezt hősies küzdelem árán érte most el. De lehet, nem ez volt az utolsó idei nagy versenye. – Éremért utaztunk Belgrádba, ez volt az előzetes célkitűzés – kezdte értékelését a parataekwondo szakágat vezető Szarka Tünde, Zoli edzője. – Napokkal ezelőttig minden rendben is volt, de…

Részletek

Márton Luana: Vivitől félnek, készen áll az olimpiára

A világbajnok Márton Luana az Eb zárónapján bronzérmet nyert, míg olimpiára készülő testvére, Viviana vitatható körülmények között búcsúzott a nyolcaddöntőben. – A mai nap jól indult, az első két meccsemen két nagyon jó versenyzővel harcoltam, nehéz volt nyerni ellenük, de sikerült. Az elődöntőben aztán nem éreztem annyi erőt már magamban, valahogy nem azt csináltam, amit…

Részletek

Márton Luana és D Kiss Zoltán is bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot

A belgrádi Európa-bajnokságon korábban már két éremmel bíró magyar küldöttségből hárman léptek pástra. A világbajnok Márton Luana remek meneteléssel jutott el az elődöntőig, és állhatott dobogóra a nap végén. D Kiss Zoltán parataekwondós, aki nemrég hajszálra volt attól, hogy direkt kvótát szerezzen a párizsi paralimpiára, most egy jóval erősebb mezőnyben állhatott dobogóra. Salim Omar Gergely…

Részletek

A Freiburg elköszönt Szalai Attilától

Összesen 101 percet volt pályán a csapatnál. Elköszönt a kölcsönbe érkezett Szalai Attilától a német labdarúgó-bajnokságban szereplő SC Freiburg. A Sallai Rolandot is foglalkoztató klub a honlapján számolt be arról, hogy szombaton, az idény utolsó hazai mérkőzésén elbúcsúzott a magyar válogatott hátvédtől, aki a cseresorból nézte végig a Heidenheim ellen 1-1-gyel zárult találkozót. A 26…

Részletek

Benfica: a vezetőedző bejelentette, hogy nyolc év után távozik a klubikon!

A portugál bajnokságban szereplő Benfica trénere, Roger Schimdt megerősítette azt, amelyet a portugál sajtóban, valamint Fabrizio Romano beszámolóiban is hallani: nyolc év után, szerződése lejártával elhagyja a Benfica együttesét Rafa Silva. A 25-szörös portugál válogatott szélső/támadó középpályás 2016 nyarának legvégén érkezett Lisszabonba az SC Braga együttesétől. Az azóta 325 tétmérkőzésen pályára lépő, a Benficával három…

Részletek

Nem hosszabbították meg a szerződését, Dárdai Pál távozik a Herthától

Dárdai Pál nincs elkeseredve, és sok jót kíván a csapatnak. Most már biztos, Dárdai Pál a következő szezonban már nem lesz a Hertha BSC edzője, azt, hogy nem hosszabbítják meg a most lejáró szerződését héten közölte vele Thomas Herrich ügyvezetőigazgató, írja a bz-berlin.de. A Kaiserslautern elleni szombat bajnoki mérkőzésen Dárdai Pál azt mondta, a vezetőség…

Részletek

PSG: Kylian Mbappé mellett egy újabb korszak ér véget Párizsban! – hivatalos

A Paris Saint-Germain kapusa, az elmúlt években Gianluigi Donanrumma mögé szoruló Keylor Navas maga jelentette be, hogy szerződése lejártával, öt év után elhagyja a francia fővárost. Mint ismert, a Costa Rica-i hálóőr 2019-ben érkezett a PSG-hez, a Real Madrid együttesétől, ahol többek között egymást követően három Bajnokok Ligája trófeát nyert. Navas hamar alapembere lett a…

Részletek

Csapata elbúcsúztatta a magyar válogatott játékosát

A német sajtó korábbi értesüléseinek megfelelően szerint a Freiburg nem tart igényt a következő szezontól a Hoffenheimtől kölcsönzött magyar válogatott játékosára… (Photo by Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images) A Freiburg utolsó hazai mérkőzése előtt a német csapat elbúcsozott a januártól kölcsönzött magyar válogatott játékosától, Szalai Attilától, és a klub számára készített bekeretezett fényképet…

Részletek

Serie A: az RB Leipzig csillagával erősítene nyáron az AC Milan! – sajtóhír

A Gazzetta dello Sport információi alapján az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan a nyári átigazolási időszak folyamán szeretné szerződtetni az RB Leipzig tehetséges szlovén játékosát… (Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images) A Gazzetta dello Sport értesülései szerint az AC Milan 50 millió eurót kíván ajánlani Benjamin Sesko játékjogáért cserébe az RB…

Részletek

Nys duplázott Etyeken!

A sárga trikós Thibau Nys győzött a 45. Tour de Hongrie 4. szakaszán Etyeken, és tovább növelte előnyét az összetettben. Május 11-én a Tour de Hongrie legkiszámíthatatlanabb, dombos, 167 kilométeres etapja várt a mezőnyre Budapest és Etyek között. A Hősök terén szurkolók százai fogadták kitörő lelkesedéssel a 117 versenyzőt. A rajtnál Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és…

Részletek