Arsenal: ligán belül válthat a mellőzött kapus! – sajtóhír

Az angol sportsajtóban megjelentek szerint az Arsenal mellőzött válogatott kapusa, Aaron Ramsdale már a januári átigazolási időszak alatt klubot válthat, nem meglepő módon a több játéklehetőség reményében. A 25 esztendős kapuvédő ugyan a legutóbbi fordulóban a Brentford elleni győztes csapat tagja volt, mi több gólt sem kapott a találkozón, mégis hibás következtetés lenne azt gondolni,…

Részletek

Egykori legendás alakja lehet a Boca Juniors új edzője – sajtóhír

Az argentin sajtóban az elmúlt időszakban több lehetséges nevet is bedobták a Boca Juniors megüresedett kispadjának elfoglalására… (Photo by Daniel Jayo/Getty Images) A Boca Juniors decemberi 2-i elnökválasztásán kihívóként harcba szálló Mauricio Macri és Andrés Ibarra azzal kampányolnak, hogy sikerük esetén a klub legeredményesebb játékosa, Martín Palermo lesz a csapat új vezetőedzője, aki a mai…

Részletek

Játékossors: visszavonult a Barca és az Arsenal korábbi kiválósága! – képpel

A pályafutása legszebb éveit az FC Barcelona és az Arsenal együtteseinél töltő kameruni kiválóság, Alexandre Song bejelentette visszavonulását a profi futballtól. A korábbi 49-szeres kameruni válogatott védekező középpályás 36 esztendősen döntött úgy, hogy felhagy a futballal. Song 2016-os barcelonai távozása óta nem egyre nehezebb időszakokat élt át karrierjében: futballozott két-két évet Oroszországban a Rubin Kazany…

Részletek

Sorban állnak az angol csapatok a Fluminense fiatal alapemberéért – sajtóhír

A dél-amerikai sajtó biztosra veszi, hogy a Libertadores-kupa-győztes Fluminense üdvössége hamarosan Európába fog igazolni… (Photo by Ricardo Moreira/Getty Images) A TyC Sports megerősítette, hogy a Liverpool korábbi érdeklődése után az Arsenal és a Fulham is megfigyelőket küldött a Libertadores-kupa múlt hétvégi döntőjére a győztes Fluminense tehetséges brazil középpályása, André feltérképezése érdekében. A 21 éves védekező…

Részletek

Arsenal: ‘őrült’ üzletre készülnek az ágyúsok! – sajtóhír

A portugál Correio de Manha című lap beszámolója szerint Mikel Arteta menedzser külön kérésére az Arsenal kész hatalmas összeget áldozni a Sporting Lisszabon 22 esztendős mozambiki válogatott játékosának, Geny Catamonak a megszerzéséért. A 22 esztendős mozambiki válogatott futballista idén nyáron került fel a Sporting felnőtt csapatához, ahol egyből meghatározó játékossá lépett elő. A védelem és…

Részletek

Játékossors: a francia helyett algériai válogatott lehet a Crystal Palace kiválósága! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint az angol Premier League-ben szereplő Crystal Palace kulcsembere, Michael Olise nem kíván már sokáig várni a francia felnőtt válogatott meghívóra, így az angol és algériai felmenőkkel is bíró játékos megváltoztathatja korábbi szándékát. Michael Olise is considering changing international allegiances from France to Algeria. The Crystal Palace winger is very open to this idea…

Részletek

Korábbi Arsenal és Borussia Dortmund-védőt igazolt a Betis – HIVATALOS

A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Betis csapata hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy rutinos védőt igazolt. (Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images) A Betis megerősítette, hogy ingyen leigazolta a nyár óta szerződés nélküli Szokrátisz Papasztathopuloszt. A görög védő a szezon végéig, azaz 2024 nyaráig írt alá a spanyol klubbal. Papasztathopulosz szerződése nyáron…

Részletek

PL: az Aston Villa középpályásával erősítene az Arsenal! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese a téli átigazolási időszakban szeretné leigazolni az Aston Villa középpályását, Douglas Luizt. (Photo by Michael Regan/Getty Images) A legfrissebb sajtóhírek szerint az Arsenal együttese a téli átigazolási időszakban szeretne erősíteni a csapat középpályáján. Erre a célra a beszámolók alapján a londoni együttes az…

Részletek

MLS: megkaphatja első edzői állását a felnőttek között a korábbi Arsenal-kiválóság! – sajtóhír

Egybehangzó lapértesülések szerint az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában (MLS) szereplő Colorado Rapidsnél kaphatja meg első vezetőedzői állását a profi felnőtt futballban Jack Wilshere. EXCL: Colorado Rapids considering Jack Wilshere as new head coach. #Rapids96 approached Arsenal + permission granted to talk. #AFC U18 boss impressed in interview but no decision made yet. 31yo keen on senior…

Részletek

PL: az Arsenal középpályását szemelte ki a Newcastle United! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United együttese szeretné leigazolni az Arsenal középpályását, Emile Smith-Rowet. (Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images) Az angol sajtó legfrissebb értesülései szerint Eddie Howe a téli átigazolási időszakban szeretné megerősíteni a keretét a középpályás szekcióban. A beszámolók alapján erre a célra az Arsenal…

Részletek