Az idei első hazai triál versenyt Győrben rendezték
A GRANDIS Trial Show Magyar Kupa versenyre közel 70 nevező érkezett Magyarországról és a szomszédos…
A GRANDIS Trial Show Magyar Kupa versenyre közel 70 nevező érkezett Magyarországról és a szomszédos országokból. A nemzetközi esemény idén is győri Árkádban lett megszervezve, 4 pályát a parkolóban, egyet pedig az Árkádon belül alakítottak ki a szervezők. A szekciók betonelemekből, kábeldobokból, raklap és fa akadályokból kerültek megépítésre. Összesen 12 kategória került meghirdetésre, melyek között…
Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a Crystal Palace együttesénél folytatja a nyártól pályafutást a 20 esztendős, Barca-nevelésű fiatal, Chadi Riad. A legifjabb éveit még a Mallorca együttesinél kezdő, majd a Barca utánpótlásából egy mérkőzés erejéig a felnőtt csapatig jutó immáron marokkói válogatott játékos, az elmúlt idényt a Real Betisnél töltötte. A tehetséges középhátvéd minden sorozatot figyelembe véve…
Május 18-án Sátoraljaújhely Jégcsarnokában rendezték meg a Hungarian Flatland Cup második fordulóját. Sátoraljaújhely, az ikonikus flatlandes város, amely már több világbajnokot kinevelt, kiváló helyszínt biztosított a versenynek. A jégcsarnok hatalmas mérete lehetővé tette, hogy a versenyzők gyakorolhassanak akár a versenyek ideje alatt is. A versenyt Pásztor Gábor az elismert helyi BMX-es szervezte, aki a SportZone…
Bizonytalanná vált a CF Monterrey vezetőedzőjének sorsa, miután a csapat kiesett a mexikói bajnokság (Liga MX) Clausura rájátszásának elődöntőjében a Cruz Azul ellen… (Photo by Alfredo Lopez/Jam Media/Getty Images) A CF Monterrey elnöke, José Antonio Noriega megerősítette, hogy továbbra is Fernando Ortiz marad a csapat edzője, mivel a klub úgy ítélte meg, hogy jó úton…
Ez évben május 18-án adott otthont Tiszagyenda a 47. KSI kupának, mely egyben a 6. Magyar Kerékpáros Szövetség liga futama is volt. Rekord létszámú kerekes nevezett összes korcsoportban 115-en álltak rajthoz. Nemzetközi esemény lett, két külföldi csapat is megtisztelt minket, a BK Rijeka (CRO) és Szerbiából is érkeztek kerekesek. Szombat délelőtt az alsóbb korosztályok körpályás…
A miniszterelnök lózungokat pufogtatott, Mészáros meg állta a számlát. Múlt nélkül nincs jövője a magyar futballnak – ezt az örök érvényű lózungot sütötte el Orbán Viktor kedden este Felcsúton, ahol bemutatták Zsohár Melinda és Oláh János Szerelemfoci című kiadványát. Mivel a cím alapján biztos, hogy nem találná ki, eláruljuk: ebben a kiadványban az MTI tudósítása…
Hazai sajtóinformációk szerint a Fehérvár csapata az NB I-es kieső Kisvárda légiósát készül szerződtetni… A Nemzeti Sport információi szerint az NB I-ből kiesett Kisvárda játékosát, Bogdan Melnyket kedden a Fehérvárnál látták orvosi vizsgálaton, így a labdarúgó minden bizonnyal hamarosan a piros-kékekhez szerződhet. A 27 éves ukrán védekező középpályás 2017-ben még a másodosztályban szerződött a Kisvárdához,…
Túl van a pódiumedzésen a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott. Az esemény után sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek az utolsó simításokról. Közben a nemzetközi mezőny tagjai csak felsőfokon beszélnek a magyar szervezésről. A sajtórendezvényen elhangzott, hogy mindenki felkészült a kezdésre. Az Eb-n mind egyéniben, mind pedig csapatban egy-egy párizsi kvótát osztanak ki. Utóbbi kategóriában a magyarok is…
Magyar utánpótlás Európa-bajnoki cím tekében. A szlovákiai Breznóban zajló U18-as Eb-n a Fábián Adelin, Várvölgyi Milán kettős aranyérmes lett tandem mix-ben. Ugyanezen a világversenyen Ivanyik Dávid sprintben bronzérmesként végzett. Ebben a sportágban az utánpótlás versenyzők hagyományosan jól szerepelnek a különböző világversenyeken, mint ahogyan a felnőttek is, ahol már kihirdették a vb-keretet. Ugyancsak a szlovákiai Breznóban…
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnöke fantasztikus hangulatúnak nevezte a Budapesten zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot. Morinari Watanabe a kontinensbajnokság sajtócsapatának nyilatkozva kiemelte, fontos világverseny zajlik a magyar fővárosban. „Budapestet jól ismerem, nem először vagyok itt, és mindig jól érzem magam a magyar fővárosban. Amit eddig tapasztaltam, azt egy szóval tudom jellemezni: fantasztikus.” – mondta a…