Sport: Elrajtolt a sztárok nélküli vb, ami sokak számára az utolsó szalmaszál

Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült Államok, vagy a címvédő és Eb-győztes Hollandiával csapattal találkozhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vereség esetén elúszik az olimpia, az erőviszonyok erőviszonyok alapján ugyanis jó esély van arra, hogy a két elérhető kvóta közül…

Részletek

Sport: Újra edzésbe állt és egyedül készül Milák Kristóf

Milák Kristóf legutóbb 2022 augusztusában indult el világversenyen, a római Eb-n, ahonnan öt éremmel – három arannyal és két ezüsttel – tért haza. Egy hónappal korábban még a budapesti vb-n remekelt, megnyerte mindkét pillangószámot, 200-on ráadásul világcsúcsot úszott. Azt követően viszont már csak a tavaly áprilisi országos bajnokságon indult, azóta egyáltalán nem versenyzett. Január 24-én…

Részletek

Gazdaság: Elárverezik a szalvétát, amelyre felfirkantották Messi első barcelonai szerződését

Messi 2001 januárjában csatlakozott a katalán klubhoz. Az erről szóló megállapodás egy hónappal korábban született meg, és az ajánlatot rögzítő szalvétát a Barcelona részéről Carles Rexach akkori igazgató és Josep Minguella átigazolási tanácsadó, Messi oldaláról pedig az őt ajánló ügynök, Horacio Gaggioli írta alá. A szalvétán kék tintával írt megállapodásban ez állt: Elárverezik azt a…

Részletek

Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Újságírónak vagy pszichológusnak is kiváló lenne Az élet pedig hétről-hétre, fordulóról-fordulóra bizonyítja, hogy jól döntött Szoboszlai. Jürgen Klopp tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell bánnia a játékosaival, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ha éppen Szoboszlainak nincs jó napja, és Klopp úgy dönt, hogy lecseréli, a pályáról lejőve egyből…

Részletek

Élet+Stílus: Hosszú Katinka: Kvázi kegynek kell éreznem, hogy támogatják a felkészülésemet

kvázi kegynek kell éreznem, hogy támogatják a felkészülésemet, az edzőtáboraimat, holott például Ausztráliában külön erre a feladatra szakosodott stáb segíti a sportoló szülés utáni visszatérését egy speciális protokoll szerint. Ehhez képest mi Mátéval alkotunk egy stábot, ketten próbáljuk összerakni a mit és a hogyant, és természetesen egyikünk sem támaszt irreális elvárást a szövetség felé”. Milák…

Részletek

Tottenham: Radu Dragusin elárulta, hogy elutasította a Bayern München ajánlatát

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur legújabb igazolása, Radu Dragusin elárulta, hogy elutasította a Bayern München ajánlatát az angol csapat kedvéért.  (Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images) A Tottenham Hotspur friss igazolása, Radu Dragusin elmondta, hogy azért döntött az angol csapat mellett, mert “úgy érezte, hogy ez a megfelelő lépés számára”,…

Részletek

A Wolves csatára érkezhet hamarosan az Eintracht Frankfurtba – sajtóhír

Angol sajtóhírek szerint a a Wolverhampton Wanderers súlyos sérülésből visszatért csatára a Bundesligában kaphat újra lehetőséget a játékra. (Photo by Jack Thomas – WWFC/Wolves via Getty Images) A The Athletic információi szerint a Wolves támadója, Sasa Kalajdzic készen áll arra, hogy a szezon hátralévő részére kölcsönbe kerüljön a Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurthoz. A klubok közel állnak…

Részletek

Sport: Marco Rossi arról beszélt egy olasz lapnak, hogy már másodjára utasította vissza egy Premier League-csapat megkeresését

De három héttel ezelőtt visszautasítottam egy Premier League-csapat megkeresését, ez már a második alkalom volt. Marco Rossi a közelgő Európa-bajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy a magyar válogatott félelmetes ellenfeleket kapott, de a csapatával együtt szeretné büszkévé tenni a magyar szurkolókat. Azt mondta, Olaszországból továbbra sem keresik, a Premier League-ből viszont újabb komoly ajánlatot kapott. A szövetségi…

Részletek

Hosszabbított argentin edzőjével a brazil csapat – HIVATALOS

A brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) elmúlt kiírásában a kilencedik helyen végző Internacional döntést hozott vezetőedzőjéről… (Photo by Wagner Meier/Getty Images) A brazil élvonalbeli Internacional bejelentette, hogy a 2024-es naptári esztendőre is meghosszabbította júliusban visszatérő vezetőedzője, az argentin Eduardo Coudet szerződését. A 49 esztendős tréner öt hónappal ezelőtt tért vissza az Inter kispadjára, melynél 29…

Részletek

Élet+Stílus: Kovács István és Erdei Zsolt már nem haragszik egymásra

A Blikk szemléjéből kiderül, hogy a két bunyós barátsága a kilencvenes évek elején kezdődött: a néhány évvel idősebb Kovács felkarolta Erdeit, szinte mindig mindenhol együtt voltak és „minden hülyeséget is közösen csináltak”, olyan jól kijöttek egymással. Csötönyi Sándor 1996-tól 2017-ig volt a szövetség elnöke, őt követte a poszton Erdei. Az ökölvívásba 2013 és 2018 között…

Részletek