Három aranyérmet szerzett Pigniczki Fanni a Törökbálinton megrendezett ritmikus gimnasztika Mesterfokú Bajnokságon. Az MTK Budapest kiválósága labdával, buzogánnyal és szalaggal bizonyult a legjobbnak, míg karikával klubtársa, Wiesner Hanna Panna állhatott a dobogó tetejére. A sportág hazai élmezőnyét felvonultató versenynapon a fiatalok is főszerepet kaptak: az első alkalommal megrendezett Kismester Bajnokságon Somogyi Fanni három, Hangay Lilla pedig egy aranyérmet gyűjtött.

A Mesterfokú Bajnokság egyik főszereplője egyértelműen Pigniczki Fanni volt. Olimpikonunk három szeren sem talált legyőzőre. Labdával 28,000, buzogánnyal 27,700, szalaggal pedig 27,275 ponttal győzött. Karikával 27,750 ponttal a harmadik helyen végzett, így négy gyakorlatából három aranyéremmel és egy bronzzal zárta a bajnokságot.
„Összességében elégedett vagyok. Voltak pontatlanságok és hibák, de mind a négy gyakorlatomat kiegyensúlyozottan, nagyobb hiba nélkül tudtam bemutatni. A legjobban most a labdagyakorlatom sikerült, az volt a legpontosabb és legbiztosabb, és azt élveztem a legjobban. Örülök annak, hogy egyre stabilabbak az elemek, egyre több minden kezd automatikussá válni. Szeretném ezt az utat folytatni” – értékelt Pigniczki Fanni.
A vb- és Eb-érmes rg-s számára az idény még nem ért véget, decemberben újabb nemzetközi versenyen tervezi a részvételt, miközben már a 2027-es szezonra készül.
„Alapvetően szeretnénk megtartani a gyakorlatokat, kisebb változtatásokkal még tovább javítani rajtuk. Fontos, hogy minél több versenytapasztalatot szerezzek, és folyamatosan versenyritmusban maradjak. A világkupák áprilisban kezdődnek, addig is szeretnék több versenyen indulni” – tekintett előre a klasszis.
Wiesner Hanna Panna karikagyakorlata első helyet ért. Az MTK Budapest versenyzője 28,500 pontottal maga mögé utasította Lovász Luca Flórát (27,900) és Pigniczki Fannit (27,750). Wiesner buzogánnyal ezüst-, labdával pedig bronzérmet is nyert.
„Ismét egy nagyon izgalmas verseny volt. A szalaggyakorlatom eléggé kacifántosra sikerült, ezért különösen boldog voltam, hogy utána életem egyik legjobb karikagyakorlatát tudtam bemutatni, amivel megszereztem az első helyet. Örülök, hogy így zárhattam le az évet, és már alig várom, hogy a következő versenyszezonban az új gyakorlataimat is bemutathassam” – mondta Wiesner Hanna.
A felnőttek mezőnyében Lovász Luca Flóra is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott: karikával és szalaggal második, buzogánnyal harmadik lett. Örvendi Regina labdával szerzett ezüstérmet, míg Vukmir Elena szalaggal állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Nemcsak a felnőttek versenye szolgáltatott izgalmakat Törökbálinton: először rendezték meg a Kismester Bajnokságot, amelyen a legjobb juniorok és az utolsó éves serdülők mérhették össze tudásukat.
A fiatalok között Somogyi Fanni volt a legeredményesebb. Az MTK Budapest tehetsége karikával 23,275, labdával 21,450, buzogánnyal pedig 23,225 ponttal győzött, így a felnőttek között triplázó Pigniczki Fannihoz hasonlóan három aranyérmet szerzett.
A negyedik szeren, szalaggal Hangay Lilla bizonyult a legjobbnak. A Grácia Fair SE versenyzője 19,800 ponttal nyert, és a másik három szeren is dobogóra állhatott: karikával, labdával és buzogánnyal egyaránt ezüstérmes lett.
Nagy Enikő, a Csepeli RG Club versenyzője három bronzéremmel zárt, míg Kovács Kincső labdával szerzett harmadik helyet. Vlasics Zorka szalaggal lett ezüstérmes.
A Kismester Bajnokság különös jelentőséggel bírt, hiszen a 2027-es egyéni junior válogatott kerettagságért zajló válogatósorozat második versenye volt.
Eredmények
Mesterfokú Bajnokság – Törökbálint
Karika:
- Wiesner Hanna Panna (MTK Budapest) 28,500 pont
- Lovász Luca Flóra (MTK Budapest) 27,900
- Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 27,750
Labda:
- Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 28,000 pont
- Örvendi Regina (Csepeli RG Club) 25,775
- Wiesner Hanna Panna (MTK Budapest) 25,525
Buzogány:
- Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 27,700 pont
- Wiesner Hanna Panna (MTK Budapest) 26,900
- Lovász Luca Flóra (MTK Budapest) 26,650
Szalag:
- Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 27,275 pont
- Lovász Luca Flóra (MTK Budapest) 27,050
- Vukmir Elena (MTK Budapest) 24,500
Kismester Bajnokság
Karika:
- Somogyi Fanni (MTK Budapest) 23,275 pont
- Hangay Lilla (Grácia Fair SE) 21,675
- Nagy Enikő (Csepeli RG Club) 20,700
Labda:
- Somogyi Fanni (MTK Budapest) 21,450 pont
- Hangay Lilla (Grácia Fair SE) 20,625
- Kovács Kincső (MTK Budapest) 19,500
Buzogány:
- Somogyi Fanni (MTK Budapest) 23,225 pont
- Hangay Lilla (Grácia Fair SE) 20,825
- Nagy Enikő (Csepeli RG Club) 20,100
Szalag:
- Hangay Lilla (Grácia Fair SE) 19,800 pont
- Vlasics Zorka (LSC RG SE) 18,775
- Nagy Enikő (Csepeli RG Club) 18,100